Requiem a Kaszáshoz

Volt egy lélek, kit ma én megöltem.
Szegény pára… ott halt meg előttem.

A felmosórongy söpörte elém.
Csúf halált halt a szegény.

Mit sem sejtett, vadászott.
Soha senkit nem bántalmazott.

Hálója közepén várta a napi betevőt.
Helyéről egy vizes rongy kirántotta őt.

Előttem haldokolt, sajnáltam is;
Egy Kaszáspók, ki eltörte lábait,

Hogy menekülhessen, de szaladni nem tudott.
Vergődött, épp csak nem kiáltozott.

Megszántam, hisz neki már úgyis mindegy.
Törlőkendőbe temettem, hogy így érjen véget.

S kukába leli sírját, de őt már senki sem siratja,
Talán lelke gazdája lesz egy ember, tücsök vagy fa.

Mikor kiöntöttem a vizet, a habon, a tetején,
Ezernyi kis pókszem, sírva meredt felém.

2014/06/19 © Szabó Zsófia